103.rész

Sergio

   Napok óta éreztem a változást Lola viselkedésében, de nem tudtam rájönni, hogy mi okozta. Egyre jobban távolodott tőlem, pedig az utóbbi időkben azt hittem, hogy végre sikerül őt teljesen a magaménak tudnom. Az ágyban ugyanolyan tüzes volt, a pályán is a legprofibb oldalát mutatta, de ezen felül ha ránéztem, láttam, hogy a gondolatai valahol máshol járnak. Néha hallottam, hogy valakivel vitázik a telefonban, de ilyenkor elment a kert végébe vagy magára csukta a szobája ajtaját, így sanszom sem volt megtudni, hogy kivel beszél. Egyre többször kaptam rajta, hogy csak bámul maga elé és a szemei üresen merednek a távolba. Semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni belőlük.

Gondolataimból Lola nyögése szakított ki. Ellágyult arccal néztem ahogy hozzám bújva alszik. Ilyenkor olyan volt, mint egy angyal. Arca kisimult, a ráncok amik egyre sűrűbben jelentek meg a homlokán mostanában, eltűntek. Szempillái lágyan rezzentek meg miközben álmodott. Azok a csodálatos ajkak, amik annyi gyönyört okoztak már nekem, most résnyire elnyíltak, hívogatva, hogy csókoljam meg, de visszafogtam magam. Kellett neki a pihenés. Rengeteg munka szakadt a nyakába ezért mostanában fáradtabban ért haza, mint eddig. 

Mélyen beszívtam a levegőt, mikor keze lecsúszott az oldalamra és egy érzékeny részen érintett meg. A lélegzetem elakadt, mikor lassan cirógatni kezdte azt a pontot. Lenéztem rá, szemei csukva voltak, de a szája sarkában egy édes mosoly bujkált. 

 - Ébren vagy te kis boszorkány? - kerültem fölé azonnal és testét belepréseltem a matracba.

 - Nem még alszom - húzta el a száját durcásan, amivel csak annyit ért el, hogy azonnal birtokba vettem a kívánatos ajkait. A vágy elemi erővel söpört ki minden más gondolatot a fejemből. Lolát akartam, elmerülni a testében és örökké úgy maradni. 

Egy rövid, de intenzív szeretkezés után pihegve terültünk el az ágyon. Hallgattuk egymás zihálását, majd mikor végre a szívünk dobogása is megnyugodott, odafordultam a lányhoz, aki lehunyt szemekkel pihent mellettem.

 - Szeretlek - csúszott ki a számon, mire Lola szemhéjai kipattantak és rémülten nézett rám. Eltolt magától,  felpattant az ágyról és  egy szót sem szólva, anyaszült meztelenül a fürdőbe sietett. Értetlenül néztem utána. Mitől rémült meg ennyire? Szerettem volna tudni ezért elindultam, hogy kifaggassam, de a telefonom csörgése közbe szólt. Idegesen túrtam a hajamba mikor megláttam a hívót. 

 - Tessék! - szóltam bele nem túl kedvesen.

 - Sergio, bent vagyok a kórházban... 

 - Baj van? - dobbant meg a szívem.

 - Nem, nincs, de ha így haladunk, estére megszületik a baba - közölte velem Pilar a hírt.

 - Máris? Nem úgy volt, hogy van még egy heted?

 - Serg, ezt nem én döntöm el - nevetett fel keserűen. - Ha a baba most akar jönni, akkor most fog jönni. Csak szerettem volna tudni, hogy bejössz-e a szülésre? A doki azt mondta, hogy mivel első baba, eltarthat egy darabig a vajúdás - halkult el a hangja.

 - Nem tudom - túrtam ismét a hajamba. - Én...

 - Mit nem tudsz rajta? - csattant fel most már ő is idegesen. - Most fogom megszülni a fiadat. Itt a helyed mellettünk!

 - Pilár, kérlek - sóhajtottam fel miközben az ablakhoz léptem és kibámultam az udvarra.

 - Nem Sergio! Én eddig vártam. Azt mondtad idő kell, én megadtam - sírta el magát. - Miért nem akarsz velünk lenni? Mi vagyunk a családod...

 - Kérlek ne sírj - próbáltam megnyugtatni, de én is ideges voltam. Akit akartam a fürdőszobában volt és fogalma sem volt róla, hogy én is összefogom őt törni, mint Marco. Egy szemétládának éreztem magam és tudtam, hogy az is vagyok. - Ott leszek - sóhajtottam fel úgy, mint egy halálra ítélt. - Veled leszek, mikor megszülöd a fiamat.

 - Ígéred? - szipogott Pilar.

 - Ígérem. Van még egy kis dolgom és utána megyek - nyugtattam meg.

 - Szeretlek - mondta ki azt a szót, amit nem is olyan rég én tettem, Lolának.

 - Sietek - nyögtem ki kínomban, majd gyorsan kinyomtam a telefont. Ahogy megfordultam az ablakból, szemem megakadt a törölközőbe csavart lányon aki az ajtóban állt. Nem tudhattam, mióta állt ott és mit hallott, de a szemeibe nézve tudtam, hogy mindent. Némán néztük egymást, arra várva, hogy valamelyikünk megszólal. Nekem nem volt merszem hozzá, így Lola törte meg a csendet.

 - Mikor akartad elmondani? - kérdezte túl nyugodt hangon. Felkaptam a fejemet és a szemeibe néztem. Döbbenten jöttem rá, hogy tudta. Tudta és nem szólt róla, ezért volt a furcsa viselkedése. A fejemben összeállt a kirakós minden darabja.

 - Mióta? - kérdeztem rekedten.

 - Körülbelül két hete, de te még nem válaszoltál. Szóval? Mikor akartál róla szólni? - lépett a szekrényéhez mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Figyeltem a mozdulatait. Túl nyugodt volt és nekem ez nem tetszett.

 - Lola, nézd ... én... - habogtam. - Nem is tudom, hogy mit mondjak?

 - Talán az igazat - fordult felém és most végre láttam az arcán egy cseppnyi érzelmet, de azt is azonnal eltüntette.

 - Oké - ültem le az ágy szélére. Arcomat végig dörzsöltem a tenyeremmel majd belefogtam a vallomásba. - Még a szezon elején elmentünk bulizni néhányan és szóval... kicsit többet ittam a kelleténél. Összegabalyodtam Pilárral, de én nem terveztem hosszabb távra. Aztán jöttél te és minden más háttérbe szorult. Akartalak, annyira akartalak, hogy szinte belebetegedtem. Mindent elkövettem, hogy felhívjam magamra a figyelmedet, hogy meg tudjalak hódítani, de nem volt egyszerű, mert úgy viselkedtél, mint egy Jégkirálynő. Irigykedve figyeltem, hogy Crisnek mennyivel könnyebben ment. Féltékeny voltam, megőrültem a tudattól, hogy más is hozzád érhet. A mai napig utálom magam azért, hogy nem emlékszem teljesen az első szeretkezésünkre. Egyetlen egy alkalom után függővé tettél - néztem végre a szemeibe, amikből lassan folydogálni kezdtek a sós könnyek. - Beléd szerettem,  és mindent el akartam követni annak érdekében, hogy te is így érezz, de közben, kb. négy hónapja felhívott Pilár, hogy beszélni akar velem. El sem tudtam képzelni, hogy mit akar, de mikor megláttam, hogy terhes, azonnal leesett. Nem tudtam, hogy mit tegyek, mint ahogy ma sem tudom - ráztam meg elkeseredetten a  lehajtott fejemet. - Szeretlek, de közben egy másik nőtől lesz gyerekem. Mindent elcsesztem. Segíts! - néztem rá könyörögve, hátha ő tudja, hogy mit csináljak.

 - Segítek - szólalt meg végre és ahogy felnéztem rá, láttam ahogy kioldja a törölközőjét és az lecsúszik a lábaihoz. Hozzám lépdelt, majd hátralökött az ágyon és fölém mászott. - Segítek a döntésben - súgta a számba, majd hevesen csókolni kezdett. Éreztem, hogy most ő akar irányítani, így hagytam neki. Minden egyes mozdulatával az őrületbe kergetett. Végig csókolta a nyakamat, a testemet fedő mintákat. Ujjaival mindet körbe rajzolta, mintha megszeretné jegyezni őket. Mire észbe kaptam már be is csúsztatott a testébe és lovagolni kezdett rajtam. Szemeim előtt felvillantak a szilveszteri képek és ettől teljesen elvesztettem az önkontrollomat. Fordítottam a helyzetünkön és a szemeibe nézve mozogtam benne tovább, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva, hátha elérek a szívéhez és megolvasztom azt. Teste ívben hajlott és én gyönyörködtem az orgazmustól sugárzó arcában, ami engem is átlökött azon a bizonyos határon. A gyönyör olyan fokát ismertem meg, ami szerintem már egyenlő volt a mennyországgal. Lihegve, levegőért kapkodva omlottam rá a lányra. Soha nem éreztem még magam ennyire teljesnek. Lola ujjai a hátamat simogatták, így biztosítva nekem a megnyugvást. Mikor lecsillapodott a mellkasunk hullámzása és úgy éreztem, hogy a testembe visszatért az erő, legördültem róla. Szerettem volna a karjaimba húzni, de ő felült az ágyon, háttal nekem.

 - Azt hiszem, itt az ideje, hogy indulj - mondta halkan.

Értetlenül meredtem rá.

 - Lola? 

 - Nézd Sergio - emelte fel a fejét és nézett  maga elé - azt ígértem segítek, hát most azt teszem. Ez volt az utolsó, hogy lefeküdtem veled. Menj, mert Pilárnak szüksége van rád, de nem csak neki, hanem a fiadnak is - suttogta. - Már ha jól hallottam, hogy az lesz. Te is tudod, hogy én nem tudom neked megadni, és nem én leszek az aki miatt nem lesz teljes családja a babának. Szeresd a fiadat, mert ő nem tehet semmiről.

 - Ne csináld! - csuklott el a hangom. - Én azt hittem, hogy mi...

 - Rosszul hitted - rázta meg a fejét. - Vége van Sese - nézett rám és én most értettem meg az ürességet a szemeiben. Ő tudta, hogy el fog küldeni és felkészítette magát. A nézése mindent elmondott. Tudtam, hogy kár minden szóért, ő már döntött. Helyettem is. Szótlanul vettem fel a ruháimat, amit ő ugyanolyan némán nézett végig. Időközben magára vett egy pólót és lekísért a bejáratig. Kinyitotta az ajtót és félre állt. Kiléptem a levegőre, de úgy éreztem, mintha egy mázsás kőtömb nehezedne a szívemre. Visszafordultam felé és még egyszer végig néztem rajta. 

 - A mai edzést igazoltan kihagyhatod - mondta érzelem mentes hangon.

 - Köszönöm - bólintottam, miközben a szívemből egy jókora darab letört és a lány lábai előtt landolt. Bólintott, majd eltűnt a becsukódó ajtó mögött.

 Lassan sétáltam haza, ahol megmosakodtam és átöltöztem. A zuhany alatt állva a fejemet a meleg víz alá nyomtam, így az lemosta az arcomon végig szánkázó könnycseppeket. Mikor mindennel kész voltam, autóba ültem és elhajtottam a kórházba, ahol Pilár már várt. Az arcomra nézve nem kérdezett semmit és ezért én külön hálás voltam. Ott maradtam vele és végig fogtam a kezét, mikor május hatodikán végre megszületett a kisfiúnk: Sergio Ramos Rubio. Ahogy a kezembe adták és belenéztem a kék szemeibe, amik még csak most kezdték felfedezni a világot, tudtam, hogy senki és semmi nem választhat el tőle. 

 - Köszönöm - néztem könnyes szemekkel a kimerült nőre, aki világra hozta ezt a csodát. 

 - Szeretlek - suttogta, amitől a torkom összeszorult. Ma reggel én mondtam ezt Lolának és ő ijedten menekült ez elől az érzés elől. Most értettem meg, hogy miért. A tudat, hogy nem tudod viszonozni, megrémíti az embert. Nem csak megrémíti, hanem magányossá is teszi. Én nem akartam olyan lenni, mint ő, ezért odahajoltam a gyermekem anyjához és megcsókoltam.

 - Én is - füllentettem, és reméltem, hogy legközelebb már tiszta szívvel tudom ezt mondani neki. Megfogadtam, hogy hallgatok Lolára és új életet kezdek, bármennyire fáj is, nélküle, de a családommal.