32.rész

Sergio

   Körbesétáltam a szobában és a komód tetején lévő képeket kezdtem nézegetni. A kicsi Lola, Lola Romárioval, Lola és Marcelo, Lola menyasszonyként. Szemem elkerekedett. Elhűlve néztem a képre. Dolores férjnél van? Miért nem mondta?

 - Ne nyúlj a dolgaimhoz! - szólalt meg a hátam mögött a lány. Mérgesen kikapta a kezemből a képet és visszatette a helyére.

 - Te férjnél vagy? - nyögtem ki végre, mikor újra tudtam gondolkodni.

 - Nem, nem vagyok férjnél - rázta meg a fejét és a fotóra nézve iszonyú fájdalom ült ki az arcára.

 - De akkor mi ez a kép? - kíváncsiskodtam tovább.

 - Egy emlékeztető arra, hogy soha többé ne bízzak a férfiakban és hogy a szerelem csak a hülyéknek való.

 - Lola! - néztem rá elborzadva. - Ez oltári baromság. Nem tudom, hogy mi történt, de nem kéne minden férfit egy kalap alá venned azzal, aki megbántott. A szerelem jó dolog, főleg ha megtalálod hozzá a megfelelő partnert - léptem közelebb hozzá, amit nem vett észre, mert szemeit még mindig a fénykép kötötte le. Ott álltam már teljesen előtte, mire rám emelte a tekintetét. Mellbe vágott az a szomorúság és fájdalom, ami sütött belőle. Arcán legördült egy könnycsepp, amit letöröltem. Érintésemtől összerezzent, majd fejét megrázta és ellépett tőlem.

 - Soha többé nem hiszek nektek - suttogta és megindult a földszint felé. Döbbenten néztem utána. Nem tudtam, hogy mi történhetett vele, de ki akartam deríteni. Ezt a lányt valaki összetörte és nekem kedvem lett volna azt a valakit addig ütni, míg mozog. Feleszméltem és a lány után siettem, aki már a lépcső közepén tartott lefelé.

 - Ne csináld - állítottam meg és a térde alá nyúltam, felemeltem, ellépdeltem vele a kanapéig és letettem rá.

 - Köszi, de lefelé megy egyedül is - jelentette ki, mire elképedtem.

 - Ugye nem egyedül jöttél-mentél tegnap? - kérdeztem mérgesen. Zavartan nézett le a padlóra, ezzel bizonyítva a feltevésem helyességét.

 - Idióta Xabi - dühöngtem. - Elvileg azért volt itt, hogy segítsen.

 - Sergio - szólalt meg végre Lola -, Xabi is felvitt az emeletre, de lefelé nem engedtem, hogy cipeljen.

 - Miért nem tudsz te megülni a fenekeden? - sóhajtottam fel.

 - Mert nem vagyok hozzászokva a semmittevéshez - válaszolta, mire megcsóváltam a fejem.

 - Merre van a konyha? - adtam tudtára a kérdésemmel, hogy nem piszkálom tovább.

 - Arra - mutatott a háta mögé, kíváncsian rám nézve. - Tényleg főzni fogsz?

 - Megígértem, nem? - vigyorogtam rá.

  Beléptem a konyhába és a hűtőt kinyitva, lecsekkoltam a tartalmát. Fejben összeállítottam egy egész jó kis menüt, majd elővettem a hozzávalókat és neki álltam a főzésnek. Közben Lola kijött hozzám, leült az egyik székre, onnan figyelte, mit csinálok.

 - Megpucolod a krumplit? - nyújtottam felé a kést, amit elvett és az elé pakolt burgonyákat kezdte megszabadítani a héjuktól. Látszott rajta, hogy nem először tesz ilyet, tehát jártas a konyhában. Hozzáláttam a csirkemellek feldarabolásához és befűszerezéséhez. Lola a kezem alá dolgozott, így gyorsan elkészültem mindennel. Már csak a húst kellett megpárolnom, de azt is hamar megoldottam.

 - Merre vannak a tányérok? - kérdeztem a lányt, aki felállt és az egyik szekrényig ugrált. Kinyitotta az ajtót és nyújtózkodni kezdett. Persze, hogy a legfelső polcon voltak a keresett tárgyak. Mögé léptem és segítettem levenni azokat. Közben a testünk összeért. Akaratlanul is neki préseltem a konyhaszekrénynek. Éreztem a belőle áradó illatot, ami elbódított. Nem tudtam türtőztetni magam és a nyakába csókoltam. Testének íze felkorbácsolta az érzékeimet.

 - Sergio, engedj el! - törte meg a varázst rekedt hangon.

  Elléptem tőle és megterítésre váró asztalhoz mentem. Két főre pakoltam meg az asztalt és néztem, ahogy a lány leül. Nem nézett rám, a terítő mintáját vizsgálta.

 - Lola - szólítottam meg, mire összerezzent. Lélekben nem itt járt az biztos. - Ne haragudj - kértem.

 - Nincs miért, mert nem történt semmi - nézett végre rám, de az arca érzelemmentes volt, mintha egy maszk takarta volna el előlem. - De ha megkérhetlek a jövőben kerüld az ilyen "semmi" dolgokat - mondta, majd enni kezdett. - Hm. Ez nagyon finom - mosolyodott el végre, de nem tudtam most értékelni. A fejemben csak az kattogott, hogy Ronaldo miért, és én miért nem kapom meg ezt a lányt, akiért megőrülök. Aztán eszembe jutottak Iker szavai, hogy ez csak szex közöttük és nem érzelmi kapcsolat. Talán ez a kulcsa a dolognak. Lola nem akar kapcsolatot és ezért tökéletesen beéri a kölcsönös kielégüléssel. Tudja, hogy Crisnek barátnője van és pont ezért a szerelem kizárva.

 - Sergio? - hallottam meg a lány kérdő hangsúlyát a nevemmel. - Itt vagy?

 - Persze, csak elgondolkodtam - néztem rá kedvesen. - Mit kérdeztél?

 - Azt szerettem volna tudni, hogy holnap elvinnél-e a stadionba?

 - Basszus, Lola ülj már meg a fenekeden - lettem dühös rá egy pillanat alatt. - Nem igaz, úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek, aki nem fogja fel, ha valamit nem csinálhat! Amúgy is, holnap nincs is edzés.

 - Tudom, viszont egy csomó papírmunkám bent maradt. Gondoltam, hazahozom és itthon megcsinálom míg pihentetem a lábam, de ha neked gondot okoz, szólok másnak - nézett rám gúnyosan.

  Bűntudatom nem hagyhatta, hogy mást hívjon, így belementem, hogy elviszem. Főleg mikor megígérte, hogy tényleg csak a papírokért megyünk.