69.rész

Lola

  Szinte az egész napot ágyban töltöttük. Összebújva beszélgettünk, nevetgéltünk. Hülye történeteket meséltünk a gyerekkorunkról.

 - Irigylem Marcelot - simított végig a gerincemen, miközben a mellkasán feküdtem és ujjaimmal a kockáit számolgattam.

 - De miért? - emeltem fel a fejemet, hogy láthassam az arcát.

 - Mert már régóta ismerhet téged és veled nőhetett fel - mosolygott rám kedvesen.

 - Na, azért ne irigyeld - kuncogtam fel. - Mindig rajta vagy Marcon csapódott le apa haragja, ha valami bajom lett. Márpedig az sűrűn előfordult - vontam meg a vállam.

 - Ki az a Marco? - kérdezte kíváncsian, mire leesett, hogy talán jobban megnyíltam, mint akartam.

 - Egy senki - nyögtem ki nagy nehezen.

 - Lolita - simított végig az arcomon. - Ki ő? - kérdezte újra, de nem erőszakosan inkább csak úgy, hogy döntsem el én, hogy akarok-e róla beszélni vagy sem. Talán ez miatt volt, hogy egy nagy sóhaj után belekezdtem.

 - Marco volt nekem minden téren az első, első szerelem, első csók, első szex. Tizenhat éves voltam, mikor járni kezdtünk és ez három évig így is maradt. Aztán ő kitalálta, hogy nem tud nélkülem élni és megkérte a kezemet - a torkomban lévő gombóc szorítani kezdett, ahogy visszaemlékeztem ezekre a pillanatokra.

 - Mi történt?

 - Persze, hogy igent mondtam. Apám és Marco szülei megszervezték az esküvőt. Ott álltam a szobában a tükör előtt a hófehér ruhámban és azon gondolkodtam, hogy milyen boldog és szerencsés vagyok, mert pillanatokon belül annak a felesége leszek, akit mindennél jobban szeretek. - Nyeltem egyet, majd folytattam  - De ekkor belépett az apám, az arcán hatalmas fájdalommal és a kezembe nyomott egy papír fecnit, amin az állt: " Sajnálom, nekem még élnem kell."

 - A rohadék - szaladt ki a szitok Thiago száján majd átölelt. - A világ legnagyobb idiótája volt, hogy elhagyott téged. Ne sírj! - emelte fel az államat.

 - Nem sírok - töröltem le az árulkodó könnyeimet. - Csak még mindig fáj - mutattam a szívemre -, főleg a megaláztatás.

 - Szereted még? - tette fel a kérdését komoly arccal.

 - Nem - ráztam meg a fejemet. - Gyűlölöm - csattantam fel, mert még soha senkinek nem mondtam el az érzéseimet, amik most egyszerre kitörtek belőlem. - Gyűlölöm, mert évekig nem tudtam túllépni rajta és megfosztott a szerelembe vetett hitemtől. Gyűlölöm, mert minden férfit hozzá hasonlítottam és senkiben nem tudtam bízni.

 - Ugye tudod, hogy én nem ő vagyok? - vette az arcomat a kezei közé és szemeit az enyémekbe mélyesztette. - Én soha nem bántanálak meg.

 - Tudom - bólintottam aprót.

 - Ezért nem tudtad kimondani, hogy szeretsz?

 - Igen - suttogtam majd szégyenkezve el akartam fordítani a fejemet, de nem hagyta.

 - Kicsim - adott egy puszit a számra. - Szeretlek - suttogta az ajkaimra, majd rájuk tapadt. Mint fuldokló a mentőmellény után, úgy kaptam utána. Csókunk hevesből lassú, érzelmesre váltott, mintha így akarnánk kimutatni, hogy mit jelent számunkra a másik. Ami ezután történt sokkal inkább volt szeretkezés, mint az összes eddigi együtt létünk. Puha, érzéki érintések és lassú, megfontolt mozdulatok jellemezték, egészen a mindent elsöprő gyönyörig. Pihegve omlottam a mellkasára, ahol elöntött a nyugalom és a béke érzete. Pillangó puszikat adtam kidolgozott felsőtestére, majd mosolyogva néztem az arcára.

 - Szeretlek - ejtettem ki évek óta először tiszta szívvel.

 - Én is - nevetett rám és magához ölelt. - Nem is tudod, mennyire - csókolt meg újra.

  Nem tudtunk belemelegedni az érzésbe, mert csengettek.

 - Ki a fene az? - forgatta meg a szemeit Thiago.

 - Nekem van egy tippem - nevettem el magam, mikor meghallottam az ismerős hangokat és a dörömbölést.

 - Silva! Engedj be! Tudjuk, hogy itthon vagytok!

 - Szerinted ha nem mozdulunk és csendben maradunk, elmennek? - nézett rám reménykedve a fiú.

 - Esélytelen - vigyorodtam el. - Képesek órákig itt szobrozni és idecsődíteni a médiát.

 - Basszus - kelt ki az ágyból a brazil és én kaján vigyorral az arcomon legeltettem a szemeimet izmos testén.

 - Bruxa, ne nézz így rám, mert mindjárt visszamászok melléd és szarok annak a sok idiótának a fejére - sóhajtott fel fájdalmasan, majd öltözködni kezdett.

 - SILVA! SZÁLLJ LE LOLÁRÓL ÉS ENGEDJ BE MINKET! - ordítottak még mindig Zlatanék röhögve.

 - Menj, mert betörik az ajtót - nevettem fel, majd én is felkeltem.

 - Így nem tudok - ölelte meztelen testemet magához. - Istenem, te nem is tudod mit váltasz ki belőlem - nyögött a fülembe.

 - Azért sejtésem van róla - kuncogtam fel és óvatosan végig húztam a tenyeremet a dudorodó boxerén.

 - Lolita - harapott a fülcimpámba -, kikészítesz.

 - Az a célom - fordultam ki hirtelen a karjaiból és nevetve csuktam be magam után a fürdőt.

 - Ezt még visszakapod! - kiabált be, majd ahogy hallottam, elindult beengedni a hordát, akik még mindig nem adták fel és különböző ritmusra nyomogatták a csöngőt és dörömböltek.

  Beálltam  a zuhany alá és megnyitottam a csapot. A forró vízcseppek végig száguldoztak a testemen, ami jó érzéssel töltött el. Órákig tudtam volna élvezni ezt, de tudtam, ha nem igyekszem, hamarosan vendégeket kapok a zuhanyrózsa alá, így inkább gyorsan megmosakodtam és a hajamat is megmostam. Felvettem egy Realos mezt, amiben jól éreztem magam, majd egy utolsó pillantás után a tükörbe, elindultam megkeresni a focistákat.

 - Běběchaton! - kiáltott fel a svéd, mikor meglátott. - Már azt hittem nem is jössz ki közénk, mert mozdulni sem tudsz - vigyorgott rám perverzül.

 - Már miért ne tudna? - nézett rá Marco értetlenül. Neki még nem esett le, hogy Zlatan mindenképpen szeretne zavarba hozni, de nem fogom engedni, így figyelmen kívül hagytam a beszólását.

 - Szia nektek is - pusziltam végig a csapatot, Edet, Marcot, Ibrát és Pastoret. - Salvit hol hagytátok? - néztem körül a kapust keresve.

 - Neked köszönhetően randizni ment a szőke mixercsajjal - vigyorgott rám Ed.

 - Chloé - mondtam ki a lány nevét -, így hívják.

 - Tőlem - vonta meg a vállát.

 - Fordulj csak meg - húzta fel a szemöldökét Ibra és én értetlenül, de teljesítettem a kérését. - Hú, már megijedtem, hogy egy hetest látok rajtad - törölt le nem létező izzadtságcseppeket a homlokáról. - De azért ezt is fel kell még dolgoznom - röhögte el magát és a többiek utánozták.

 - Nem is értem mi bajotok van vele? - emeltem az arcom látványosan az ég felé. - Talán nem tetszik? - kérdeztem eltúlozva minden szót, gesztust. - A fiúktól kaptam az első hónap után - mutattam a hátamra, ahol a "The Boss No.1" felirat volt olvasható.

 - Még mindig nehéz elhinni, hogy egy ilyen törékeny lány, képes irányítani egy tesztoszterontól túlfűtött csapatot - csóválta a fejét Edinson.

 - Gondolj már bele - vigyorgott rá Ibra. - Mi az, amit nem tennél meg, ha ő kérne rá - bökött felém a fejével.

 - Idióta - csaptam nyakon a svédet, aki a többiekkel együtt hangos röhögésbe kezdett.

 - Tényleg - pislogott rám Marco a hatalmas szemeivel -, még senki sem próbálkozott be nálad?

  Ránéztem a focistákra, akik mind engem néztek és várták a válaszomat. Főleg a barátom.

 - Szerintetek? Férfiból vannak. Persze, hogy megkaptam, hogy szívesen meghúznának, de ennyi - vontam meg a vállam, miközben Marcora néztem, mert neki könnyebb volt hazudni. - Tudják, hogy mit lehet és mit nem.

 - Na, ha már így kitárgyaltuk Běběchaton szerelmi életét - csapott a térdére Ibra, így törve meg a feszültséget, ami néhány pillanatra felütötte a fejét köztünk -, akkor ehetnénk is - fejezte be vigyorogva.

  Szemeimet forgatva néztem a bagázsra, akik egyetértően bólogattak.

 - Most mi van? - kérdeztem tőlük, mikor mindannyian felém fordultak.

 - Mivel te vagy köztünk az egyetlen nőnemű... - kezdett bele Ed a magyarázatba.

 - Na nem - háborodtam fel azonnal. - Én a focihoz értek, nem a főzéshez!

 - Bassza meg - hülyéskedett tovább Zlatan. - Pedig már azt hittem megtaláltam a tökéletes nőt. Szép, fiatal, szereti a focit, de hogy nem tud főzni? Na az öreg hiba!

 - Menjél te tudod hova - néztem rá mérgesen. - Mindenhez én se érthetek. De tudod mit? Van, amit profin csinálok - nyaltam meg a szám szélét, mire az összes srác rám kapta a tekintetét, így somolyogva folytattam -, szuperül tudok pizzát rendelni.

  Thiago nevette el magát először, majd átölelt és egy puszit nyomott a számra.

 - Tudtam én, hogy jól választok - súgta a fülembe.

 - Ha az emlékezetem nem csal, én választottalak téged - emlékeztettem mosolyogva az első együttlétünkre. Nem vitatkozott, csak felém hajolt és egy hosszabb csókot adott.

 - Azóta sem bántam meg, hogy könyörögtem - nézett mélyen a szemembe, miután elváltak egymástól az ajkaink. Boldogan bújtam hozzá, a többiek huhogását hallgatva.

  A pizza rendelés után elszabadult az este. Előkerült egy csomag kártya és onnantól nem volt megállás. Hatalmas póker party vette kezdetét, aminek a tétje stílusosan egy-egy cikis történet elmesélése volt. Rengeteget nevettünk és ugrattuk egymást. Kezdtem úgy érezni, hogy találtam még egy családot magamnak a Madridin kívül.