Lola
Fáradtan dőltem hátra a székemben. A napokban semmi mást nem csináltam, csak próbáltam összeszedni a teljesen széthullott csapatomat. Az ősi riválistól elszenvedett vereség óta úgy viselkedtek, mint a sértődött kisgyerekek. Ezt próbáltam kiverni a fejükből, nem sok sikerrel. És ha ez még nem lett volna elég, nem csak csapat szinten voltak gondok, de egy-egy játékos is megnehezítette a mindennapjaimat. Benzema például az újságok címlapjára került, mikor félreérthető pózban selfizett két nővel és idiótaságokat posztolt magáról. Luka egy hétig nem járt be az edzésekre, amiért kénytelen voltam eltiltani még a kispadtól is az elmúlt meccsen. Marcelo lesérült, Crist pedig megviselte, hogy kifütyülték a Sevilla elleni meccsen. Az elmúlt napokban talán két pozitívum volt csak, ami feldobhatta volna a napomat. Az egyik, hogy Cholo megkövette Sergioékat miután ők is lejátszották a saját meccsüket a katalán csapattal. Amit az én játékosaim nyilatkoztak Neymarról, azt szinte szóról-szóra megismételte. A másik pedig, hogy Carvajal megborotválkozott. Nem tudom miért tette, de azt suttogták az öltözőben, hogy nő van a dologban.
- Megérkeztek - lépett be bácsikám kopogás nélkül az irodámba majd megállt az asztalom előtt és áthatóan fürkészni kezdte az arcomat. - Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáradt vagyok - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.
- Lola? - emelte fel a hangját, amivel jelezte, hogy nem nagyon hisz nekem.
- Tényleg semmi bajom - emeltem fel védekezésképpen a kezeimet magam elé. - Mostanában kicsit szarul alszom, ennyi.
- Biztos?
- Biztos - bólintottam olyan meggyőzően, amennyire csak tudtam.
- Ha gond lenne elmondanád, ugye? - ült le velem szemben.
- Persze, de ne aggódj, tényleg minden oké.
- Jó, de tényleg szólj, ha valami baj van. Azért van családod, hogy megoldjuk a problémákat.
- Köszi - néztem rá hálásan miközben úgy éreztem, mintha a szívemet kemény ujjak fognák közre és egyre jobban szorítanák. - Szóval megjöttek - tereltem el a beszélgetést erről a témáról.
- Igen, Klopp már hiányolt - húzta el egy kisebb mosolyra a száját az előttem ülő.
- Flo bácsi! - ráztam meg a fejemet rosszallóan. - Jürgen csak egy jóbarát.
- Tudom, csak jó egy kicsit ugratni vele és végre valami érzelem is van az arcodon.
- Kérlek - dőltem vissza a székembe. - Most nem vagyok humoros hangulatban.
- Azt látom - dőlt előre - Mégegyszer megkérdezem, mi a baj?
- Semmi... minden és... á, nem tudom - nyögtem fel.
- Ezt most jól megmondtad, de lehetne konkrétabban? - vette le a szemüvegét és megtörölgette a lencséket, miközben a tekintete lyukat égetett belém.
- Megint rémálmaim vannak - suttogtam halkan, de így is meghallotta.
- Lolácska - sóhajtott fel szomorúan. - Tudok valamiben segíteni?
- Nem, hacsak nem tudod megszüntetni őket - dőltem előre az asztalon a karjaimra. - Annyira valós minden, hogy szinte érzem Marco illatát, érintéseit és újra átélem az egész szarságot.
- Nem akarlak bántani, de nem kéne egy szakemberhez fordulnod? - nézett rám aggódva a nagybátyám.
- Mire gondolsz? Megint menjek dilidokihoz? - sandítottam fel rá, majd felemelkedtem. - Egyszer már végig csináltam és látod, nem ért semmit sem - mutattam végig magamon.
- De évekig nem volt semmi bajod, legalábbis egy szóval sem mondtad...
- Mert nem is volt mit - vontam meg a vállam és közben az ablakomhoz sétáltam. Kezeimet karba fontam és csak bámultam a gyönyörűen nyírt zöld gyepet, ami mindig megnyugtatta a felborzolt idegeimet. Most viszont valahogy még ez sem működött. Úgy éreztem magam, mint akit jéghideg kezek fojtogatnak.
- És akkor most mi válthatta ki?
- Talán a stressz vagy... - gondolkodtam hangosan.
- Vagy? - csapott le azonnal erre a szóra Flo bácsi.
- Vagy a mostani kapcsolatom - fejeztem be elmerengve.
- Ramos - közölte elkomorodva.
- Igen, ő.
- Nem értelek, a szezon elején még azt mondtad, hogy veszélyes rád nézve, mert bele tudnál sze...
- Tudom mit mondtam! - csattantam fel idegesen. - És nem is szerettem bele - pördültem meg hirtelen és farkasszemet néztem az előttem lévővel, aki állta a pillantásomat. - Én nem lehetek szerelmes - csuklott el a hangom. - Nem engedhetem meg, hogy megint kihasználjanak.
- Kicsim - lépett közelebb hozzám majd szorosan magához ölelt. - A szerelemnek nem lehet parancsolni, ha akarod, ha nem, megtalál.
- Mondom, hogy nem vagyok az - bontakoztam ki a karjaiból. - Azt nem mondom, hogyha így folytatjuk, nem is lehetnék, de vigyázok, hogy ez ne történjen meg - szegtem fel az államat dacosan. Flo bácsi szólásra nyitotta a száját, de mielőtt bármit is mondhatott volna, kopogtak.
- Tessék! - szóltam ki nem túl barátságos hangon.
- Helló Kicsilány! - bukkant fel az ajtónyílásban egy szakállas, szemüveges férfi, akinek már a látványától is jobb kedvre derültem. - Itt találom a Real Madrid híresen csinos edzőjét? - vigyorgott rám.
- Jürgen - ugrottam a Dortmund német edzőjének nyakába. - Ezer éve nem láttalak. Mi van veled?
- Velem semmi. Még mindig darázs vagyok - utalt a csapata színeire.
- Jól bírod - nevettem el magam a nap folyamán először. - Mióta is? Öt nem, már hat éve, ha jól tudom?
- Istenem, ez olyan megható - szipogta színpadiasan miközben egy láthatatlan könnycseppet is kitörölt a szeméből. - Te ilyenekre is emlékszel?
- Mindenre, amit meséltél, de legfőképp amit tanítottál - kacsintottam rá.
A német férfivel néhány éve egy kisebb jótékonysági tornán ismerkedtem meg, amikor még a Santosnál edzősködtem. Egyik este szórakozni mentem és összefutottam vele egy bárban. Nagyon jól elbeszélgettünk és azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Kiveséztük az ellenfeleinket és tanácsokkal láttuk el a másikat, de főleg ő engem. Akkor este szereztem magamnak egy barátot, aki szinte a mentorom is volt.
- Lola - szólalt meg a bácsikám, akiről szinte meg is feledkeztem. - Én most megyek, de visszatérünk még arra amiről az előbb szó volt.
- Rendben - bólintottam, majd mikor becsukódott mögötte az ajtó elvigyorodtam és az ablakon kíváncsian kikukucskáló férfihoz fordultam. - Na mesélj, mi történt veled azóta, hogy nem találkoztunk és mindent tudni akarok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése