51.rész

Lola

   Ahogy megjósoltam, két nap alatt rendbe jöttem. Egyedül az zavart, hogy észrevettem, hogy Cris néha furcsa pillantásokat vet rám. At utolsó eligazítás után kiléptünk a pályára. Az ellenfél szurkolói hangos nem tetszésüket fejezték ki felénk. Elhúztam a számat és leültem a kispadra Zizu mellé.

 - Minden oké? - nézett rám fürkészőn.

 - Persze - forgattam meg a szemeimet. - Már mondtam, nálam mindig így jelentkezik a betegség. Két napra kiüt, de aztán vége.

 - Jó, jó elhiszem - tette fel a kezeit védekezőn. - Csak nem szeretném, ha megint hallgathatnám az asszonyt, hogy kinek a hajszála van a zakómon.

 - Már elmondtam Véroniquenak, hogy mi történt és megmentettem a segged a szétrúgástól, úgyhogy maradj csöndben - böktem mellkason. De azért elmosolyodtam mikor eszembe jutott, milyen kétségbeesetten hívott fel egyik nap, hogy a felesége kiborult, mert megtalálta az egyik hajszálamat a ruháján. Egy órás telefonomba került, mire meggyőztem a nőt, hogy a férje egy lovag és, hogy semmi nem történt köztünk. Különben is, Zizu elég öreg hozzám a negyvenegy évével.

  Figyelmemet a játékra fordítottam, ahol már a tizedik másodpercben szabálytalankodtak Ronaldoval.

 - Szar a pálya - morogtam csak úgy magamnak, mert az egyik felén sütött a nap, a másik teljes árnyékban volt. Nem is tudom, mit láttak a játékosok a labdából, de úgy látszik ez csak engem zavart, mert a tizenegyedik percben Di Maria passzából Cris megszerezte a vezetést huszonnyolc méterről. A kapus a labdához se tudott szagolni. A tizenkilencedik percben Ramos begyűjtötte a megszokott sárgáját, amire csak a fejemet csóváltam. Rá öt percre Ronit csúnyán felrúgták, így szabadrúgást kaptunk. Döbbenten néztem ahogy Cris átengedi a lehetőséget Balenek, ami jó ötlet volt, mert a waleshi gyönyörűen bevágta azt a hálóba. Szegény kapus most sem tudott lépni. Idegesen ordítottam a kilencesemmel, mert Karim folyton lesen volt.

 - Figyelj már a védőkre! - kiabáltam vele mikor a harmincharmadik percben rúgott gólját les miatt nem adták meg. Pár percre rá a levegő bent ragadt a tüdőmben, mikor Sergio már megint későn ért vissza és majdnem gól lett belőle. Villámló szemekkel néztem a védőt, aki tudta, hogy ludas a történetben. Az egy perc hosszabításban végre Benzema is betalált a kapuba, Modrič gyönyörű passza után.

 - Te hol kódorogsz a meccs alatt? - kérdeztem mérgesen Ramost az öltözőben. - Ugyanazt a hibát követed el, amit mindig. Te védő vagy, neked hátul a helyed. Akkor jöhetsz előre, ha valaki ott marad a helyeden. Nem akarok infarktust kapni, mert senki nem védi a jobb oldalt. Világos?

 - Mint a nap - hajtotta la a fejét.

 - Karim, neked meg jobban kéne figyelned a leshatárra. Amúgy minden jól működik. Próbáljátok tartani az eredményt, de az se baj, ha rúgtok még egy párat, csak kapni ne kapjunk! - mosolyodtam el a végére.

  A második félidő elég lanyhán kezdődött. A fiúk úgy gondolták, hogy a három gólos előny elég, így nem hajtják szét magukat. Modrič elképesztő munkát végzett a középpályán. Rengeteg támadást megállított azzal, hogy lelopkodta az ellenfél lábáról a labdát. A szám elé kaptam a kezem, mikor Di Maria harminc méterről rálőtte a labdát és betalált.

 - Az igen - bólogatott Zizu is elismerően.

 - Szép volt - mosolyogtam én is, viszont esélyt akartam adni más játékosnak is, így a góllövőnket lecseréltem Illaramendire. Sergio egyre többször csúszott be veszélyesen, így inkább őt is lekaptam a pályáról, mielőtt a bíró teszi meg és helyére a szülinapos Nachot állítottam be. Az utolsó cserémet a hetvenhatodik percben használtam el. Benzema helyét Morata vette át. Dühösen néztem, ahogy a Betis játékosa Paulao idegbetegen üt-vág mindenkit, de rögtön jókedvre derültem, mikor az utolsó percben Cris gólpasszát Morata értékesítette. 0-5. Elégedetten léptem be az öltözőbe, ahol megköszöntem a fiúknak az eredményt.

 - Nekem meg is hálálhatod amint hazaértünk - súgta a fülembe a portugál mikor a buszhoz siettünk. Mosolyra húztam a számat, de nem válaszoltam. Hagytam főni a saját levében.

  A hálából nem lett semmi, mert mikor megálltunk a ház előtt, Irina szaladt elénk.

 - Szia Drágám! - ugrott a focista nyakába, aki csak pislogott, mint a béka.

 - Én nem is zavarok - köszöntem el tőlük és a házam felé indultam. - Ja, Cris - fordultam meg félúton - gratulálok a kitüntetésedhez!

  Irina büszkén nézett fel a barátjára, aki jóleső mosollyal nyugtázta a mondatomat.

 - Köszi.

 - De keddre itthon legyél, mert meccsünk van - fenyegettem meg nevetve.

 - Igenis Főnök! - szalutált vigyorogva, mire a barátnője elhúzta a száját.

  Otthon megengedtem a kádat forró vízzel és mindenféle illóolajokat öntöttem bele. Kényelmesen elhelyezkedtem és átadtam magam a relaxálásnak. Próbáltam teljesen ellazulni és ez annyira sikerült, hogy elaludtam a kádban.