2015. szeptember 2., szerda

60.rész

Lola

  - Megérkeztünk - lökte meg a vállamat Zidane, mikor a repülőnk leszállni készült. Már a barcelonai reptérre szállító buszon is majdnem elaludtam, de ahogy felszálltunk, azonnal pihenő módba kapcsoltam, kizárva a külvilágot.
 - Hm, ez gyors utazás volt - nyújtózkodtam egyet és kinyitottam végre a szemeimet.
 - Nem volt, az csak te voltál fáradt - vigyorgott rám. - Mit csináltatok ti? Tudod mit, ne válaszolj, mert nem vagyok rá kíváncsi - tette fel a kezeit, mikor meglátta a az arcomra kiülő sunyi mosolyt.
 - Rossz az, aki rosszra gondol - nevettem fel. - Amúgy meg edzettem.
 - Mit csináltál? - emelte meg a hangját mire mindenki ránk nézett.
 - Végig csináltam egy edzést - vontam meg a vállam. - Elegem van abból, hogy te és Pirri összefogtatok ellenem, és még egy nyamvadt bemelegítést sem csinálhatok  - durcáztam be.
 - Mi csak féltünk - szabadkozott miközben tetőtől-talpig végig nézett.
 - Nincs semmi bajom - löktem meg, hogy fejezze be - és, hogy tudd, baromira élveztem.
 - Azt meghiszem - morogta -, de gondolom a fiúk jobban - szaladt vigyorba a szája.
 - Hajaj - legyintettem. - Ezért is akarok Karimmal beszélni, mert olyan dolgokat mondtak, amit csak mi tudhattunk, és mikor rákérdeztem, kiderült, hogy drága csatáromnak eljárt a szája.
 - Megbünteted?
 - Még nem tudom - húztam el a számat. - Attól függ.
 - Mitől?
 - Hogy milyen hangulatom lesz éppen - válaszoltam kicsit ingerülten.
 - Lola - nézett rám szigorúan Zizu. - Te is tudod, hogy ez nem így működik.
 - Tudom, de jelenleg nincs kedvem ezzel foglalkozni. Amúgy is már leszálltunk - mutattam ki az ablakon, ahol már a madridi reptér fényeit csodálhattuk meg.
 - Ne terelj! - szólt rám.
 - Nem terelek, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni. Ha meg is büntetem, azt igazságosan teszem.
 - Rendben - bólintott. - Na gyere! - ragadta meg a kezemet és felhúzott az ülésből. - Szívjunk végre madridi levegőt - vigyorodott el. - Jut eszembe - fordult vissza hozzám. - Mit csinálsz a párnapos szünet alatt?
 - Miért kérdezed?
 - Mert lesz egy kis összeröffenés nálunk és jó lett volna, ha te is ott vagy.
 - Ó - lepődtem meg. - Azt hiszem, ez most nem fog összejönni - ráztam meg a fejemet. - Már mást terveztem akkorra.
 - Kár - sóhajtott lemondóan. - Köze van ennek egy brazilhoz, aki most éppen Franciaországban van? - húzta fel a szemöldökét jókedvűen.
 - Ennyire átlátszó vagyok? Amúgy meg igen, thiagoval megbeszéltük, hogy együtt töltjük azt a pár napot.
 - Madridban vagy Párizsban? Bocs, hogy ilyen indiszkrét vagyok, de ha itt, akkor nyugodtan elhozhatod őt is.
 - A nevében is köszönöm, de nagyon úgy néz ki, hogy nála fogunk pihenni. Thiago megakarja mutatni nekem a várost.
 - A Tuilériák kertjét ki ne hagyjátok - figyelmeztetett, miközben lefelé lépdeltünk a lépcsőn.
 - Ne nekem mond, ő lesz az idegenvezető. - Kotorászni kezdtem a táskámban, majd mikor megtaláltam a telefonom, felnéztem Zizura. - Rendelek egy taxit.
 - Hazaviszlek - szólalt meg mellettem a portugál jól ismert hangja. Zidane elköszönt, és magunkra hagyott minket.
 - Nem szükséges - próbáltam kiutat keresni.
 - Ha nem tűnt volna fel, szomszédok vagyunk - nézett rám komoran. - Mi a fenéért taxiznál, mikor az autóm itt van?
  Nem tudtam vitatkozni vele. Nagyot sóhajtva ültem be mellé.
 - Szóval nem leszel itthon pár napig? - törte meg köztünk a csendet.
 - Te hallgatóztál? - kaptam rá mérgesen a tekintetemet.
 - Nem, csak mögöttetek mentem és mindent hallottam - vonta meg a vállát.
 - Ja, persze - húztam el a számat. - Kérdésedre válaszolva, Párizsban leszek - néztem ki az ablakon. Összerezzentem, mikor megéreztem a tenyerét felfele kúszni a combomon.
 - Cris nem lehetne...
 - Nem - szorította meg a lábam. - El sem tudod képzelni, mennyire ki vagyok rád éhezve. leléptél, mielőtt letudtad volna a tartozásodat. Lehet, hogy te hancúroztál, de nekem nem volt kivel, mert Irina már megint fotózásra ment. Érzed ezt? - fogta meg a kezemet és a nadrágja elejéhez vezette, ahol azonnal megéreztem keményedő férfiasságát. - Egész meccs alatt frusztrált voltam a kielégítetlenségtől.
 - Fogd már rám! - kaptam el a kezemet, de valamilyen oknál fogva jólesett a tudat, hogy ennyire hatással vagyok rá.
  Néhány perc múlva megállt alattunk az autó, jelezve, hogy megérkeztünk. Roni kipattant mellőlem és áttérve az oldalamra, kinyitotta nekem az ajtót.
 - Hölgyem - nyújtotta a kezét és segített kiszállni, majd hátulról hozzám simult. - Nyisd azt a rohadt kaput, vagy itt duglak meg az utcán - súgta a fülembe, miközben nyelve már a nyakamat ízlelgette. Nem akartam, mégis jóleső érzés öntött el az érintésétől.
 - Cris, engedj, mert megláthatnak - léptem el tőle.
  Elővettem a kulcsomat és beütöttem a kapukódom, majd néhány percen belül már bent is voltunk a házban. A portugál nem teketóriázott, száját az enyémre szorította és szinte tépni kezdte. Tényleg úgy viselkedett, mint egy kiéhezett vadállat, de nekem tetszett. A bűntudat ami egy pillanatra felütötte a fejét bennem, nagyon gyorsan tovatűnt. Kéjes nyögésekkel engedtem át a testem a csatárnak, hogy behajtsa rajtam az adósságát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése